Alapos tesztelés és kutatómunka alapján soroljuk be a beszállítókat, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatókkal való üzleti megállapodásainkat is figyelembe vesszük. Ez az oldal partnerlinkeket tartalmaz.Hirdetési nyilatkozat.

DesignMantic vélemények 2024 – Jó bármire ez a logókészítő?

Ezequiel Bruni Írta: Ezequiel Bruni

Úgy érzem, hogy a DesignMantic cégénél a fő hangsúlyt az integrált termékcsomagra helyezték, az egyes termékek (például a logókészítő) tökéletesítése helyett. Ez a csomag sok szempontból elég jó, de határozottan léteznek jobb opciók is.

Összefoglalás

designmantic-overview1

Ahol minden együtt van

A DesignMantic több, mint logókészítő szoftver. Számos más design szolgáltatást is kínálnak, amelyeket lejjebb felsoroltam. A logóját (és még sok más dolgot) angol, német, spanyol, olasz, török, francia, kínai, orosz és dán nyelven tervezheti meg, valamint a felhasználói felület szintén ezen a nyelveken érhető el.

Ha angolul vagy a többi támogatott nyelven van szüksége logóra, ez a szoftver jó megoldás lehet. Határozottan olcsóbb, mint ha Magyarországon valamelyik helyi design stúdiót bérelné fel.

A kérdés már csak az, hogy elkészítheti-e a kívánt logót ezzel a szoftverrel. Vagy jobb választás lenne valamelyik online versenytárs, például a Wix Logo Maker vagy a Tailor Brands? Lássuk.

3.5

Funkciók

Funkcionális, de nem túl izgalmas

A DesignMantic nem rossz, ugyanakkor a versenytársaihoz képest nem túl izgalmas. Hadd legyek egyértelmű: a logókészítő szoftvernek nem kell izgalmasnak lennie, de alapkövetelmény, hogy normális logót lehessen vele készíteni. Úgy gondolom, hogy erre képes a DesignMantic, ha kicsit rászánja az erőfeszítést. Van néhány jó funkciója is a szoftvernek. Csak ne úgy képzelje el, hogy minden reggel izgatottan nekivág majd a logókészítésnek.

A DesignEvo és a BrandCrowd platformjaihoz hasonlóan a DesignMantic logókészítője is egy logókönyvtárból áll, mesterséges intelligencia (AI) használata nélkül. Önnek csak be kell írnia a cége nevét, aztán kiválaszthatja a releváns iparágat a legördülő listából, és elkezdhet a logók közül válogatni. Szűrheti őket kulcsszavas keresés alapján is.

A logókészítéshez az opciók száma attól függ – mint mindig a logókönyvtár alapú szoftverek esetében –, hogy mit keres. Az „internet” szóra keresve sokkal több találatot kap, mint a „blog” szóra keresve, és ez már csak ilyen.

A tényleges ikonok… nos, elég változatosak. Elvileg körülbelül 6432 logóikon érhető el. Én 402 oldalnyi logót találtam, mindegyik oldalon 16 logóval. Nem láttam egyetlen ismétlődő ikont sem, bár nem néztem meg közelről minden oldalt. Néhány opció korrekt, mások elég rosszak, és a legtöbbjük valahol a kettő közé esik. Igen sok elavult közülük azonban, és a régi clipart képekre emlékeztetnek.

Szerencsére elég nagy szabadságot kap az ikonok szerkesztéséhez, és különféle színeket választhat mindegyik ikonnál az egyes elemekhez. Még a középszerű ikonok egy része is drasztikusan feljavítható, ha óvatosan választja meg a színeket, és tényleg bármilyen színt választhat. Nincsenek színátmenetek azonban.

A tipográfiai lehetőségek korlátozottak, de megfelelő a színvonal ilyen téren. Ami különösen tetszett, az az volt, hogy annyi szöveges „objektumot” adhat hozzá a logóhoz, amennyit csak szeretne, és nincsen korlát a méretükre. Persze, a gyakorlatban nem lehetnek akármilyen hosszúak, de tényleg nagyon nagy mértékű a szoftver rugalmassága itt.

Minden elem áthúzható bármilyen, az ízlésének megfelelő layout szerint, és vannak eszközök az objektumok finomhangolására a méretet, az elhelyezést és a pixel szintű elforgatást tekintve. Bármikor kicserélhető a fő logó ikonja is.

Ha elkészült a munkával, és megvásárolta a logóját, akkor azt JPG, PNG és PDF formátumban töltheti le. A PDF formátumot általában „nyomtatáshoz” javaslom, de itt meg kell jegyeznem, hogy ha a DesignMantic-ból PDF-fájlt importál egy másik alkalmazásba, mint például: Adobe Illustrator, Affinity Designer vagy Inkscape (utóbbi ingyenes), akkor annyit szerkesztheti a logót, amennyit csak szeretné, és exportálhatja korlátlanul skálázható formátumokban, például SVG vagy EPS, ha arra van szüksége.

A logója szinte annyira egyedi lehet, amennyire szeretné.

A logószerkesztőről az eddig említettek mellett fontos leírnom azt is, hogy hozzáadhatók a logóhoz alapvető alakzatok, cégérek, emblémák és más egyszerű ikonok is, ha szeretné tovább testreszabni, sőt többé-kevésbé a nulláról indulva is elkészítheti logóját. Nincsen olyan sok alapvető alakzat és ikon, mint például a DesignEvo szoftverében, de a DesignMantic készítői nyilvánvalóan gondoltak arra, hogy lehetővé tegyék a saját logó elkészítését.

designmantic-features2

Elérhetők „tervezőszoftverek” mindenféle más grafikához is

Fontos megjegyezni, hogy a DesignMantic a logókészítésnél többet tud. Létezik névjegykártya-tervező, pólótervező, szórólap-tervező, levélpapírfejlécet vagy esküvői meghívót tervező szoftver, stb… Szóval nagyon sok design alkalmazás található a csomagban.

Honlapkészítő szoftver

Az egyszerű grafikai feladatokon túl úgy tűnik, van sablon alapú honlapkészítő szoftver is. Ez az eszköz nyilvánvalóan integrálva van a logókészítővel és az összes többi szolgáltatással. Más platformokhoz hasonlóan a DesignMantic szeretné, ha Ön náluk szerezne be mindent a márkája építéséhez.

Nyomtatási szolgáltatások és egyedi design szolgáltatások

Ha Ön nem szeretne azzal vesződni, hogy megtervezi a saját logóját, akkor felbérelhet a feladatra másokat is: nyomtathatnak névjegykártyákat, ruhadarabokat, esküvői meghívókat vagy marketinganyagokat is az Ön számára. Akár arra is felbérelhet egy tervező szakembert, hogy valami speciális verziót készítsen az Ön számára, például egyedi logót, irodaszereket, brosúrát vagy weboldalt.

Tapasztalataim a DesignMantic szoftverével

Őszintén szólva, úgy húsz perc alatt kitaláltam mindent, amit tudnom kellett erről a szolgáltatásról. Begépeltem néhány szót, átnéztem az ikonokat, kiválasztottam egyet, ami tetszett, és pár percig bütyköltem. Körülbelül ennyi az egész.

A szoftver használata egyszerű és gyors, és valójában nem merült fel panaszom ennek a logókészítő szoftvernek a felépítésével kapcsolatosan. Az egyetlen igazi probléma az, hogy rengeteg nem éppen remek logósablonba fog belefutni a tisztességes változatok mellett, és lehet, hogy nincs is túl sok jó lehetőség, amiből választhatna. Ne felejtse, ez attól függ, hogy mit keres.

Ez a szoftver elég egyszerű felhasználói élményt nyújt, és nagyjából éppen elég jó lenne, de miután én már sok más logótervező szolgáltatást kipróbáltam, ez számomra nem kielégítő.

4.0

Felhasználói élmény

designmantic-ease-of-use1

Ez valószínűleg a szolgáltatás legjobb része

Bármilyen hibái is legyenek a DesignMantic logókészítőjének, azt el kell ismerni, hogy meglehetősen intuitív a kezelőfelület. Ó, ha Ön esetleg még soha nem használt grafikai szerkesztőt, akkor lehet, kell kicsit kattintgatnia, hogy kiismerje a gombokat, azonban van egy praktikus Visszavonás gomb is, tehát bátran kísérletezhet. A haladóbb funkciók hiánya nagyon is előnyös, ha éppen a szoftver működését próbálja megtanulni a nulláról.

A felhasználói felületen az egyetlen dolog, amely nem magától értetődő – illetve nem jelenít meg hozzá segítő tippet a program – az alábbi képernyőképen látható kis gomb. Ez a méret és a pozíció pontosabb beállítását teszi lehetővé, és csak akkor érhető el, ha egy objektumot kiválasztott a vásznon, tehát ha nem látja sehol, akkor csak kattintson rá valamire.

És hé, nem kell rögtön teljesen elköteleződnie. Csakúgy, mint szinte minden más logókészítő esetében, a DesignMantic megközelítése: „ingyenes a logó elkészítése, de fizetnie kell a letöltésért”. Ha Önnek nem jöttek be más logószerkesztők, akkor nem árt, ha gyorsan ad egy esélyt ennek is.

Elmentheti a logókat, mielőtt megvásárolná őket

És itt van az a rendkívül fontos funkció, amelyet megemlítek minden alkalommal, ha a szoftver ismeri. Mert annyira fontos funkció. Ennél a programnál elérhető és működik is, körülbelül ennyi a mondanivalóm róla.

Az ikonkönyvtár könnyen kereshető

Nincsenek speciális szűrők. Csak annyit kell tennie, hogy beír egy kulcsszót, és reménykedik, hogy helyesen írta a szót, mert a keresőfunkció nem javítja ki a helyesírást úgy, mint a Google. De többnyire releváns logókat fog kapni eredményül.

Erős integráció a szolgáltatások között

Nos, ha Ön szeretné azt az élményt, ahol minden funkcionalitás egy helyen elérhető, akkor a DesignMantic Önnek való. El kell ismernem, az tényleg kényelmes, hogy a meglévő logóterveket pusztán kb. egy mozdulattal ráhúzhatja a névjegykártya vagy brosúra designjára, anélkül, hogy bármiféle képet külön fel kellene töltenie a számítógépéről, vagy bármi.

3.0

Támogatás

designmantic-support1

Készüljön fel arra, hogy gyakran kell „nemet” mondania

A DesignMantic ügyfélszolgálata elég korrekt színvonalú. Funkcionális és nagyon gyors, legalábbis, amíg a hivatalos munkaidőjükön belül teszi fel a kérdéseket.

Ha szeretné megtalálni a kérdéseire a válaszokat saját maga: sajnos nincs valódi tudásbázis, de van egy nagyon részletes és nagyrészt hasznos GYIK. Ha valódi, élő ember segítségét preferálná, akkor a kapcsolatot élő csevegőfelületen, telefonon és jegyrendszeren keresztül veheti fel az ügyfélszolgálattal. Csak… ne várjon részletes magyarázatokat a kérdéseire válaszul.

Élő csevegőfelület

Az élő csevegőfelület az egész weboldalon megtalálható, és így néz ki:

designmantic-support2

Elfelejtettem képernyőképet készíteni az eredeti kérdésemről, és a munkaidőn kívül tettem fel a kérdésemet. Ne aggódjon, az ügyfélszolgálatos csapat e-mailben válaszol, ha ez a helyzet. Alapvetően arról kérdeztem őket, van-e mód a számla online megtekintésére. Nem, csak egy számlát kap, e-mailben:

designmantic-support3

Phone

Felhívtam az ügyfélszolgálatos telefonszámot is, hogy érdeklődjek az egyedi design szolgáltatásokról is. Pontosabban azt akartam tudni, hogy felbérelhetek-e egy egyéni designert a logókészítő alkalmazásban készített logó módosítására.

Nos, nagyon gyorsan kapcsoltak egy élő emberhez, és íme a rövid válasz: Igen, ez megoldható.

Azt kell mondanom, hogy az ügyfélszolgálatos munkatárs, akivel beszéltem, nem volt annyira jó, csak… simán válaszolt a kérdéseimre. Ahelyett, hogy elmagyarázta volna a következő lépést, azonnal megpróbált további szolgáltatásokat eladni nekem. Bár ezek a szolgáltatások megoldották volna a problémámat, én előbb szerettem volna egy egyszerű választ a kérdésemre, mielőtt a felülértékesítéssel kezdtek volna zaklatni.

Az „igen” és a „nem” igazán egyszerű szavak, nem? Hasznosak is. Kár, hogy a munkatárs nem hallgatott meg, amikor a következőt ismételgettem: „Nem”.

Ezenfelül itt derült ki, hogy ahhoz, hogy megszerezzem a szoftverükkel elkészített logóm szerzői jogát, alapvetően fel kell kérni a DesignMantic egyik tervezőjét arra, hogy módosításokat végezzen rajta, már amennyire értelmezni tudtam a válaszukat. Ismét nem igazán vesztegettek időt arra, hogy elmagyarázzák a folyamatot, inkább megint szolgáltatásokat próbáltak eladni nekem.

Jegyrendszer

A jegyrendszer viszonylag szabványos. Nyissa meg a támogatási jegyét, és várjon a válaszra e-mailben, mivel megintcsak integrálva van a rendszer az e-mailes rendszerrel. További információt kértem a szerzői jogokkal kapcsolatban, mivel a GYIK alapvetően azt állítja, hogy nem szerezhetők meg a szerzői jogok, és hát, a telefonhívásomat azelőtt folytattam le, hogy megkaptam a választ erre a támogatási jegyre. Nos… a válasz nem tisztázott semmit számomra.

designmantic-support4

4.5

Árazás

Az árképzés méltányos, tulajdonképpen az olcsóbbak felé tendál más logókészítőkhöz képest. A Basic alapcsomagban a logóját JPG, PNG és PDF formátumban töltheti le, ahogy azt említettem. A Standard csomag névjegykártya-designt is tartalmaz. A Pro csomag levélpapír fejlécéhez, borítékhoz és Facebook címlapképhez kínál designt.

Bármelyik csomagot választja, a PayPal, a Visa, a MasterCard, az Discover és az American Express segítségével fizethet. Nincsen ingyenesen letölthető logóverzió, és nem elérhetők olcsóbb csomagok a nem kereskedelmi célokra.

Ha szerkeszti a logóját a vásárlás után, meg kell vásárolnia az „új designt” is. Győződjön meg arról, hogy megvan a végleges logó, mielőtt rákattint a Vásárlás opcióra.

Persze elvileg jár a pénzvisszatérítés, de csak akkor, ha technikai probléma merül fel a logójával, például a szoftver elrontott valamit, és minden alkalommal, amikor letölti a logóját, a szöveg szétesik; a DesignMantic azonban fenntartja a jogot, hogy először kísérletet tesznek a logó javítására. Tehát például lehet, hogy megpróbálják kijavítani a szoftver problémáját, vagy házon belül bíznak meg egy designert a logó manuális kijavításával.

Használati jogok

Jelenleg a GYIK oldal azt állítja, hogy Ön nem kapja meg a szerzői jogokat, és semmilyen védjegyre nem nyújthat be igényt. A szerzői jogokról kifejezetten azt írják: „Minden design a mintagalériánkban saját tervezésű, és tulajdonjoguk a DesignMantic-nál marad.”

Más szolgáltatások esetében azonban Ön általában megkapja a szerzői jogokat, ha lényegesen módosította (a „lényegesen” jelző meghatározásától függően) a designt. Nem vagyok ügyvéd, és nem vagyok teljesen biztos abban, hogy ez hogyan működik.

Mint láthatja fent, kértem erről további tisztázást, és közölték velem, hogy megszerezhetem a szerzői jogokat, ha fizetek a logó testreszabásáért. Ha jól gondolom. Nem volt olyan világos a tájékoztatás, mint azt szerettem volna.

Összehasonlítás

DesignMantic: hogyan szerepel más szoftverekhez képest?

1Fiverr Logo DesignÖsszehasonlításA mi pontszámunk4.9Összehasonlítás
1LookaÖsszehasonlításA mi pontszámunk4.8Összehasonlítás
1DesignManticÖsszehasonlításA mi pontszámunk3.8Összehasonlítás
1Logo Design GuruÖsszehasonlításA mi pontszámunk2.9Összehasonlítás

DesignMantic áttekintő: Összegzés

Úgy érzem, hogy a DesignMantic cégénél a fő hangsúlyt az integrált termékcsomagra helyezték, az egyes termékek (például a logókészítő) tökéletesítése helyett. Nincsen alapvetően semmi baj ezzel a megközelítéssel. Csak ne feledje, hogy a DesignMantic cégétől aligha várhatja el a világ legjobb logókészítő szolgáltatását, ha netán igénybe venné a szoftvereiket; ehelyett rengeteg olyan eszközt kap, amelyek összességében simán elég jók.

Az egy teljesen más kérdés, hogy ez vajon mennyire kielégítő az Ön számára.

Ha olyan szoftvert keres, amely a logókra specializálódott, inkább próbálkozzon például a Wix Logo Maker vagy a Looka platformjával.
Ezequiel Bruni Ezequiel Bruni
Ezequiel Bruni biológiailag kanadai, jogilag mexikói, saját bevallása szerint pedig totális kocka. Tinédzserkorától kezdve időnként webdizájnerként és felhasználói élmény tervezőként tevékenykedett, és örömmel osztja meg a kezdőkkel azokat a tanácsokat, amikről ő is szívesen hallott volna, mikor elindult a pályán. Szereti a videójátékokat, a taco-t, a nyílt forráskódú szoftvereket, a videójátékokat, a sci-fi és a fantasy minden formáját és a videójátékokat. Nem szeret harmadik személyben írni.
1.0
Felhasználói értékelések
3 véleményen alapul 1 nyelven
Legyen az első felhasználó, aki véleményt ír a(z) DesignMantic szoftverről magyar nyelven!
A felhasználói értékeléseket nem ellenőrizzük
Írjon értékelést
Elérhetők vélemények más nyelveken
Reagálás a véleményre
Válasz
Honlap meglátogatása: DesignMantic
reply
hu
Hiba
onclick="trackClickout('event', 'clickout', 'Visit User Reviews', 'designmantic', this, true );"
View 1 reply
%d értékelés megtekintése
Scamming for copy right after 6 years

They've sent Me 3 different emails to copy right a logo I paid to have customized 6years ago. Ranging from 599 to 399 every email or text is different. No where in the fine print when I purchased their bundle did it mention this. Having to completely redo my logo after spending a ton on branded items for my farm. The company is a rip off.

1 avatar
Gretta M Yoder, USA
2022 Október 31
1
Scam

Bought logo in 2017. Five years later theu contact me repeatedly to tell me I have to pay to keep the logo. It was a one time fee years ago. They have little to no knowledge of trademark law. Will continue to badger you as well. We will be looking to handle this if they do not stop.

1 avatar
Will, USA
2022 Augusztus 17
1

This is true. I bought logo with them in 2015 they contacted me to own my logo and pay extra money to have copy rights. Be careful. I paid money but looks like this is a big scam they are doing.

1 avatar
anonymus , USA
2022 Szeptember 29

Same thing happened to us. We purchased a logo 6 years ago and now are receiving emails from them saying that someone else wants to buy exclusive rights to that logo and we have to pay more to keep using it. Feels very scammy, especially when others have the same experience.

1 avatar
Steve , USA
2022 Október 18

We had them contact us a few months ago and after looking into it and getting a "bad feeling" we eventually told them we were not interested at that time to pay them anything extra. They say that they are based in PA, but I was getting calls from Cambodia and other overseas locations to discuss our options. We actually just received another email, like they don't even remember we already talked to them.

1 avatar
Jim , USA
2022 November 02
Bogus charge

They are very slick. When you buy a design with them, they manage to tell you can have free edits. But in the fine prints, they enroll you in a 3-month subscription in which they charge you. This is never made explicitly when you sign up. And no, they will not refund you...

1 avatar
anonymus, USA
2019 November 07
1
Családi megosztásTöbbfelhasználós megosztásSzakértői támogatásBiztonsági mentésIntelligens szinkronizálásMegoldás személyes használatraÜzleti megoldásOpciók csapatoknakOffline mappákFájlelőzmények és visszaállítás
DesignMantic alternatívák
Fiverr Logo Designers: A legjobb ár a piacon
A mi pontszámunk
4.9
Professzionális design a legolcsóbban
Értékelés elolvasása
Wix Logo Maker: A top ingyenes DIY eszköz
A mi pontszámunk
4.5
Ingyenes logó nem kereskedelmi használatra
Értékelés elolvasása
Looka: A legjobb AI logógenerátor
A mi pontszámunk
4.8
Sokat tud a varázsló: több száz logóból választhat
Értékelés elolvasása
DesignCrowd: A legjobb profi tervezők
A mi pontszámunk
4.7
Hivatásos dizájnerek hatalmas közössége
Értékelés elolvasása
1191137
Legjobb egyedi logók1image

Egyéni logót kaphat már 5 dollárért!

Béreljen profi designer szakembert percek alatt